Létrehozva: 2021.07.31.

Vettel volt a különleges lánykérés tanúja a Hungaroringen – videó

Óriási meglepetésben volt része a magyar párnak csütörtök este.

Szerző Ripost

Napra pontosan négy éve találkozott a Hungaroringen Koronczi Dániel és Matyó Veronika, mindketten Vettel rajongók.

Mindketten a csütörtöki autogramosztásra érkeztek, mert mindketten Formula 1- és Vettel-rajongók. Dániel éppen ezért csütörtökre időzítette a lánykérést, s mivel a boxutca-látogatás az idén a világjárvány miatt elmaradt, helyszínnek a Hungaroring bejáratát választotta – írja a Hungaroringre hivatkozva a Nemzeti Sport.

A lány nem sejtett semmit. Még akkor sem fogott gyanút, amikor a repülőtéren összefutottak Vettellel és Dániel egy borítékot csúsztatott a kezébe azzal, hogy ha lehet, még csütörtökön olvassa el.

Utóbb kiderült: egy meghívót rejtett a boríték. Meghívót a lánykérésre.

Eljött a csütörtök este. Több száz ember várakozott a Hungaroring főbejárata előtt, hogy megpillanthassa kedvenceit, amint azok elhagyják a pályát.. Dániel várni akart, mert bár nem bízott benne, hogy Vettel eljön, azért meg akarta adni az esélyt, de aztán elkapta a lendület, letérdelt, és megkérte Veronika kezét.

Az igen után még magukhoz sem tértek, amikor elektromos rollerrel egy „zöld maszkos” srác érkezett.

„Nem arról volt szó, hogy fél nyolc?” – kérdezte Vettel mosolyogva, majd egy kézzel írott levelet nyújtott át az ifjú párnak, amelyben jókívánságait vetette papírra. Nehéz volt eldönteni, hogy a vőlegény vagy a menyasszony a meghatottabb. Ez a lánykérés biztosan életre szóló élmény marad.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek