Létrehozva: 2021.07.31.

Ezzel a szurkolói dallal buzdítja a PASO a magyarokat az olimpián

A zenekart az olimpia hangulata ihlette, de a dalba fogalmazott életérzés bármely sporteseményen, világversenyen aktuális lehet. A hangfelvételhez egy animációs videóklip is készült.

Az elmúlt másfél év pandémiás időszaka alkotás szempontjából igen jó hatással volt a Pannonia Allstars Ska Orchestrára. A zenekar idén tavasszal egy gyereklemezt jelentetett meg PASO Kids néven, most pedig egy szurkolói dallal jelentkezett.

„Gyerekkorom meghatározó élménye volt, amikor mentem általános iskolába és naponta számoltuk, hogy hány érmet nyer a magyar csapat az olimpián„ – emlékezett vissza KRSa, a PASO énekese. „Furcsa, bizsergető érzés volt, közösséget formált az osztályból, és bár nem volt közünk a sportolók teljesítményéhez, mégis a magunkénak is éreztük a sikert, együtt örültünk neki, mondhatni, a szívünk velük „Együtt dobban”-t! Ugyanilyen intenzív élmény volt és a mai napig hallom belül, ahogy Vitray Tamás közvetíti Egerszegi Krisztina győzelmét: ”Gyere Egérke, gyere kicsi lány!„ Ott is ezt a közösségi eufóriát éreztem. Csak a sportolók azok, akik ezt meg tudják adni nekünk, akik egy ilyen kapcsot képesek teremteni közöttünk. Arra gondoltunk, hogy mi úgy járulhatunk hozzá ehhez az élményhez, ha nem csupán szorítunk értük, hanem ezt egy dalba is öntjük. Így született az ”Együtt dobban„, ami egy univerzális szurkolói dal, a sportolók és a szurkolók egységét, együtt rezdülését fejezi ki, azt, hogy lélekben velük vagyunk, sőt egyek vagyunk velük.

A dalhoz egy remek animációs videót készíttetett a zenekar, melyben rengeteg sportág felbukkan.

„Igyekeztünk egy minden generációnak befogadható dalt és hozzá illő látványt alkotni, ami a legkisebbektől a legidősebbekig szólhat mindenkinek” – tette hozzá KRSa.

A PASO jelenleg fesztiválturnén vesz részt, játszanak többek közt a Művészetek Völgyében, a Fishing On Orfűn, a SZIN-en és a Strand Fesztiválon. Budapesten legközelebb szeptember 2-án láthatók a Kobuci Kertben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek