Létrehozva: 2015.12.21.

Szörnyű tragédia Miskolcon: faág szúrta át egy bicikliző kislány arcát

Csak a szerencsének köszönhetõ, hogy a házuk közelében bringázó kislány túlélte azt a szörnyû balesetet, ami szinte sokkolta a miskolci lakosságot. A gyereket ugyanis biciklizés közben szó szerint felnyársalta egy faág, arcát pedig még mindig hegek borítják.

Bal szemgödre teljesen elmozdult, arcát pedig két műtét után is mély hegek borítják - nem csoda, hogy a miskolci kislány még az utcára is alig mer kimenni szörnyű balesete óta, biciklire pedig valószínűleg soha többé nem ül majd.

Csak a szerencsének köszönheti ugyanis, hogy életben maradt, miután bringázás közben egy hatalmas ág átszúrta az arcát, és csak centikre kerülte el a szemét.

A megrázó történetről a kislány anyja mesélt könnyek között a Blikknek.

"A lányom egyik kis barátjával a házunk melletti parkolóban biciklizett, ahol nincs autóforgalom. Az egyik pillanatban még hallottam a hangjukat, a következőben már halálsápadtan jött oda hozzánk a kisfiú, s azt hebegte, azonnal menjünk, mert baj van."

- kezdte megrendülten R. Rita, aki halálra sápadt, amikor meglátta, mi történt lányával. Később pedig, amikor a mentősök közölték, hogy csak egy azonnali műtét segíthet, könnyek között tört ki.

A kislányt azóta már kétszer operálták, a hatalmas hegek azonban még most is elcsúfítják az arcát.

"Valószínűleg plasztikai beavatkozásokra lesz még szükség, de ami talán soha nem fog behegedni, az a lelki seb, amit ez az egész okozott. Nemrégiben még az iskolában is mesélt a lányom erről a halálközeli élményről."

- folytatta az összetört anya, aki úgy döntött, hogy beperli a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-t.

Nekik kellett volna ugyanis kivágniuk azokat az ágakat, amik közül az egyik kis híján megölte az ártatlan gyereket.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-