Létrehozva: 2017.05.04.

Szörnyű rémtett: Sorozatgyilkosságra készült az ipolysági méregnagyi

Több asszony kis híján belehalt abba, hogy lazán kávézgatott vagy teázgatott az Ipolyságon élõ idõs nõvel...

Szerző Brenner Balázs

Több embert is el akart tenni láb alól az Ipolyságon élő Lucrezia, ám végül a rendőrség fékezte meg a nagyit. A szlovák Markíza TV beszámolója szerint egy asszony 10 ezer eurót adott kölcsön Lucreziának, miután viszont azt nem kapta vissza, elment hozzá, hogy megbeszéljék. Kávézgattak, nem sokkal később pedig rosszul lett. Elmondása szerint hatalmas nyomást érzett belül és nem látott. Kórházba is került emiatt.

Mivel nem tudta, mi okozta a bajt, két héttel később megismételték a találkát, megint kávéztak, és ismét rosszul lett. Szélütésre gyanakodtak, de toxikológiai tesztek azt mutatták, hogy a kávéban méreg lehetett,

pontosabban antropin.

Ezt a szert a nadragulyából vonják ki, és alkalmazzák gyógyszerként is, de mellékhatásai között van a hányinger, a szédülés és a homályos látás is.

Ugyanez történt még két további asszonnyal is, akik pénzt kölcsönöztek Lucreziának.

Szárazságot éreztem a számban és remegtem, nem tudtam megtartani a csészét a kezemben

- mesélte egyikük.

Gyanakodtak arra, hogy a pénz miatt próbálhatta őket eltenni láb alól, de bizonyítani nem tudták. A rendőrség is hiába tartott házkutatást a nyugdíjas nőnél, nem találtak semmilyen terhelő bizonyítékot.

Jaroslav Macek, a Nyitrai Kerületi Ügyészség ügyésze azonban most közölte, hogy többszörösen elkövetett testi sértés kísérletével gyanúsították meg a nőt. Renáta Cuháková rendőrségi szóvivő a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva nem nyilatkozott.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-