Létrehozva: 2017.10.31.

Szörnyű látvány fogadta a gyászolókat: ezt tette a viharos szél a temetőkkel

Hiába tették szépen rendbe a sírokat a hozzátartozók mindenszentekre és halottak napjára, hiába takarították le róluk az avart, vittek virágot és gyújtottak mécsest, az orkán erejû szél, a vihar mindent elsöpört: kifordította a fa fejfákat, feldöntötte a virágokat és vázákat, telehordta szeméttel a sírokat. Kezdhetjük elölrõl!

Komoly károkat okozott a hétvégi vihar, a szél még hétfőn is erősen fújt.

Nem kímélte a temetőket, sírkerteket sem, különösen nagy pusztítást végzett például a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jánoshidán.

"Takarítunk – mondta a Ripostnak szomorúan Pintér Imréné temetőgondnok. – Kérjük a gyászolókat, hogy próbálják megkeresni a hozzátartozóik koszorúját, már ha egyáltalán megismerik."

Siófokon a Kele utcai temető a város legnagyobb és legrégibb sírkertje, itt egy kidőlt fenyőfa négy sírt is megrongált.

"Dolgozunk a károk felmérésén és helyreállításán" – tájékoztatta lapunkat Szira István, a siófoki városüzemeltetési csoport vezetője. Ahol kell, ellenőrzik kollégáim a megdőlt fákat, legallyazzák, ha szükséges, kivágják. Ha legalább ötévente ellenőriztetnék a síremlékeket a hozzátartozók, sok kárt megelőzhetnének."

Budapesten talán a Farkasréti temetőben keletkezett a legnagyobb kár.

Az ország egyik legnagyobb sírkertjében végzett pusztítás részleteiről a kedden megjelenő Ripost napilapban olvashatsz, és láthatsz még több képet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-