Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.06.29.

Szörnyű dolgot művelt az általános iskola mellett a magyar nyugdíjas

Elõzetesbe került az a 70 éves magyar férfi, aki Olaszországban, egy iskola mellett önkielégített. Kiderült, hogy nem ez volt az elsõ ilyen esete.

Börtönbüntetésre számíthat egy hetvenéves magyar férfi, aki Rómában egy általános iskola tőszomszédságában fényes nappal nyúlt magához. A Bors azt írta: az iskola melletti bokrok között bujkáló férfira még azelőtt felfigyeltek, hogy önkielégíteni kezdett volna.

Miután meggyőződött róla – hibásan –, hogy senki sem látja, letolta a nadrágját.

Pechjére az egyik közelben sétáló észrevette, mit csinál a bokrok árnyékában az idős magyar, és azonnal tárcsázta a hatóságokat.

A rendőrök percekkel később már a helyszínen voltak. Amikor a férfi meglátta, hogy a nyomozók felé közelítenek, letolt gatyában próbált meg kereket oldani. Szerencsére nem jutott messzire, egy kisebb üldözés után kattant is a bilincs a csuklóján. Azóta is előzetesben ül, kiderült, nem ez volt az első ilyen ügye.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-