Létrehozva: 2019.07.22.

Szobrot kapott Zimonyban a nándorfehérvári győző

A nándorfehérvári diadal 563. évfordulóján szobrot állítottak Hunyadi János emlékére a ma Szerbiához tartozó településen. A megemlékezést a két ország közösen tartotta, az ünnepségen beszédet mondott Áder János magyar és Aleksandar Vucic szerb államfõ is.

A magyar köztársasági elnök felidézte azt a történelmi tettet, amikor a két nemzet legjobbjai közösen állították meg az Európán elfoglalni akaró oszmán seregeket.

Hunyadi János egész életét a haza védelmére és az oszmán hadak kiűzésére tette fel, az általa vezetett nándorfehérvári diadalt követően a béke és az újjáépítés korszaka következhetett

- hangsúlyozta Áder János a Belgrádhoz tartozó Zimonyban, ahol szerb hivatali kollégájával, Aleksandar Vuciccsal együtt vett részt Hunyadi János szobrának felavatásán.

Áder János felhívta a figyelmet arra, hogy Hunyadi János zimonyi szobra felett két jelképes tárgy látható.

"A kereszt a legendás hadvezér Európa védelméért hozott áldozatát, a harang az európai összefogást és a Hunyadi vezetésével aratott diadalt hirdeti".

Rámutatott, hogy 1456 nyarán, amikor a veszély Nándorfehérvár felé közeledett, Hunyadi hajóhaddal érkezett a Duna zimonyi szakaszára, ahová a most felavatott szobra tekint. 

Hunyadi János egészalakos zimonyi bronzszobra Madarassy István Kossuth-díjas szobrászművész koncepciója alapján készült el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-