Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.28.

Szétfeszítette a rácsokat, megszökött a zárkából a magyar férfi

Kifeszítette a falból a belsõ fémrácsot, majd a mûanyag ablakot is kiszedte a helyérõl, a nyíláson keresztül pedig lábbal lerúgta a külsõ rácsot.

A lopások és rablás miatt őrizetbe vett 27 éves férfit a rendőr-főkapitányság zalaegerszegi, Balatoni úti épületének egyik zárkájában helyezték el. A férfi a délelőtti órákban kifeszítette a falból a belső fémrácsot, majd a műanyag ablakot is kiszedte a helyéről, a nyíláson keresztül pedig lábbal lerúgta a külső rácsot. Kimászott a belső udvarra, de közben megszólalt az ablak elé kívülről elhelyezett riasztó, így a rendőrök észrevették a szökést.

A férfi először az elektronikus zsilipkapun keresztül próbált az udvarról kijutni, de amikor ez nem sikerült, a riasztóberendezés tartóelemein felmászott a fogda lapos tetejére. Innen a rendőrkutyák kenneljeihez jutott, ezért visszafordult, és egy elektromos kábelen újból lemászott az udvarra.

Az udvarból a Kis utcai kerítés felé futott, de addigra több rendőr is utolérte. Miután elfogták, visszavitték a fogda épületébe.

A vádirat szerint a szökni próbáló férfi alig tíz nappal korábban került szabadlábra legutóbbi előzetes letartóztatásából, de ezt követően is lopásokból próbálta eltartani magát, az ellopott értékeket ismeretleneknek pénzért értékesítette.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség a fogolyszökés kísérlete mellett rablással és kétrendbeli, üzletszerűen elkövetett lopással vádolja a vagyon elleni bűncselekmények miatt többszörös visszaesőnek számító férfit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-