RIPOSTER

Szadai tragédia: a harmadik kislány épphogy megúszta élve

Nem sikerült megmenteni annak a két gyereknek az életét, akik szén-monoxid-mérgezést szenvedtek egy szadai családi ház fürdőszobájában szombat este. Délután még három kisgyerek volt a házban...

Újabb részletek derültek ki a szombati tragédiáról, amiben két kislány halt meg Szadán. Ahogy a %% is beszámolt róla, egy kétszintes családi házhoz azért riasztották a szülők a mentőket, mert két kilencéves gyereket eszméletlenül találták a fürdőszobában. Mire a gödöllői tűzoltók kiértek, a szülők már átszellőztették a lakást, de a mentőknek nem sikerült megmenteni a kicsiket,

megfulladtak a szén-monoxidtól.

A rendőrség, a katasztrófavédelem és a gázszolgáltató szakemberei is kivonultak helyszínre, a haláleset körülményeinek tisztázására több vizsgálat is indult.

Hárman is meghalhattak volna

Ahogy a %% is megírta, a tragédiában elhunyt két kislány egy szombati pizsamapartira készült, iskola után beszélték meg, hogy együtt töltik az estét. Szofi és Panka egy harmadik barátnőjükkel játszott, őt viszont a szülei késő délután hazavitték,

így tudott megmenekülni a csendes gyilkostól.

A Pest megyei község gyászba borult, a helyi általános iskolában mécsesekkel emlékeznek a két 9 éves kislányra.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?