Létrehozva: 2019.02.16.

Sötét titkok derültek ki a túszejtő fegyveres bűnöző múltjából

Rendõrök üldöztek egy szökött rabot, miután õ a Fõvárosi Törvényszéken elvette egy õr fegyverét, majd kereket oldott. A férfi menekülés közben többször elsütötte a pisztolyt. Végül, 36 perces hajsza után a zsaruknak sikerült leteríteni Sz. Károlyt: a bûnözõt életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, drámai jelenetek zajlottak a nyílt utcán péntek délután, Budapesten: egy elítélt egy őr fegyverével túszul ejtette a Fővárosi Törvényszék egyik biztonsági őrét, akit végül az épület előtt elengedett. Ámokfutása azonban itt nem ért véget. Megállított egy Nissant, aminek 63 éves sofőrjére szegezte a fegyvert, és arra kényszerítette, hogy hajtson el.

Rövid üldözés után, 36 perccel később fogták el a fegyveres rabot, akire többször rálőttek, végül életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

A Blikk információi szerint ő volt az a férfi, aki 2017-ben, miután megkísérelt kirabolni egy kőbányai bankfiókot, menekülni próbált, ám egy kisteherautó elgázolta. Sz. akkor 9 év börtönt kapott fegyveres rablásért. Most egy kisebb súlyú bűncselekmény miatt vitték zárkájából a bíróságra: 1 év 1 hónap börtönt kapott, garázdaság és rongálás miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-