Létrehozva: 2015.11.18.

Sokkoló részletek: ezért ugrott a halálba az idős egri asszony

Elõre megtervezte halálát az a 80 éves egri néni, akinek szemét egy súlyos betegség támadta meg, ezért úgy döntött, hogy a vakság helyett a halált választja. H. Elemérné tegnap ugrott ki saját konyhájának ablakán. Közel 20 métert zuhant.

"Nem akart így élni, ezért eldobta magától az életét. Nem sejtettünk semmit abból, hogy milyen szörnyűségre készül."

- vallotta megrendülten a Borsnak annak az idős asszonynak a testvére, aki tegnap délelőtt vetette ki magát konyhájának ablakán Egerben.

Sokáig csak találgattak, vajon miért választotta a halált a 80 éves H. Elemérné, most azonban fény derült a megrendítő részletekre. A néni szemét ugyanis egy olyan súlyos betegség támadta meg, hogy veszélybe került a látása. Szinte biztos, hogy néhány hét múlva teljesen megvakult volna, ő azonban nem várta meg azt a pillanatot, amikor teljes sötétségbe borul számára a világ.

Inkább úgy döntött, hogy kiugrik saját konyhájának ablakán, és a halálba veti magát.Közel 20 métert zuhant, mígnem teste fennakadt a panelház előtetőjén. Ekkor figyeltek fel rá a járókelők, akiket sokkolt a látvány és azonnal hívták a mentőket.

Az asszony életét azonban már nem tudták megmenteni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-