RIPOSTER

Részegen, késsel a kezében őrjöngött az 1-es villamoson!

Csak a szerencsén múlott, hogy senki nem sérült meg csütörtökön, amikor egy ittas férfi kést rántott a déli csúcsforgalomban a budapesti utasokra.
  • Szerző: The_M

A Blikk beszámolója szerint csütörtökön a déli órákban egy erősen ittas fiatalember kötekedni kezdett a budapesti 1-es villamos utasaival, majd kést rántott, és azzal hadonászott.

"Buda felé éppen elindultunk az Árpád híd előtti megállóból, tömve volt a villamos. Hirtelen hangoskodásra figyeltem fel, úgy láttam, egy erősen ittas fiatalember belekötött egy utasba, majd elkezdte ütni."

A verekedés közben elővett egy kést a férfi. Ekkor kitört a pánik, mindenki rohant előre, volt, aki sikított, hogy vigyázzanak, kés van nála! Valaki megnyomta a vészjelzőt, azonnal megálltunk, s kinyílt az ajtó. A férfi ott szaladgált az utasok között

- mondta az egyik szemtanú a lapnak.

"Az emberek pánikszerűen ugráltak le, és rohantak az első kocsiba. Én is átszaladtam, de láttam, hogy néhányan lerugdosták a hőzöngő férfit, a vezető pedig becsukta az ajtót" - tette hozzá.

Ekkor a késes ember a villamos elé rohant, kiabált a vezetőnek, vissza akart szállni. Végül bemászott a villamos alá. Az utasok rettegve várták a rendőröket, akik percek alatt kiértek, és letartóztatták az őrültet.