Létrehozva: 2017.05.22.

Rengetegen itt kukkolnak Budapesten

Legalább 20 kis dobozka került ki a Duna mindkét partjára, aki belenéz, csodát láthat.

Időutazáson vehet részt, aki belepillant a húsz különös doboz valamelyikébe.

"Nagyjából ugyanazt a látképet látjuk a dobozban, mint a dobozon kívül. A különbség csak az idő: a dobozban az évtizedekkel korábbi Budapestet láthatjuk a Kiscelli Múzeum archív fotóin keresztül" – mondta a %Ripost%-nak Tömör Miklós, a Város és Folyó Egyesület projektkoordinátora.

Visszajuthatunk a múlt századba, némelyik képen a helyszín száz évvel korábbi állapotát is láthatjuk.

A fadobozokat fákhoz, kandeláberekhez, villanyoszlopokhoz rögzítették a Duna mindkét partján. A „SKUBI-dobozokat” először tavaly láthattuk Budapest utcáin, most pedig a Budapest100 program miatt kerültek elő újra.

A kiállítás a Múzeumok éjszakájáig, vagyis június 24-ig látható, többek között a Batthyány téren, a Belgrád rakparton, a Bem rakparton, a Pesti alsó rakparton és a Clark Ádám téren.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-