Létrehozva: 2016.10.31.

Rengetegen gyászolják Göncz Árpádot, így néz ki most a sírja

A mindenszentek közeledtével mécsesek és virágok lepték el a tavaly elhunyt köztársasági elnök sírját az Óbudai temetõben.

Tavaly november 7-én temették el Göncz Árpádot, sírját azóta is töretlenül látogatják szerettei az Óbudai temetőben. Ahogy a %RIPOST% korábban beszámolt róla, egyelőre nem emeltek síremléket az egykori köztársasági elnöknek,

végső nyughelye az éle­tét is jel­lemző sze­rény­ségre utal.

A mindenszentek közeledtével a %RIPOST% fotósa is ellátogatott az Óbudai temető 16-os parcellájához, hogy elhelyezze az emlékezés gyertyáját a volt államfő sírján. Már október 31-én is rengeteg mécses és virág borította Göncz sírját, nagyon sokan gondolnak rá szeretettel halála után egy évvel is.

Vannak, akik kifejezetten Árpi bácsi miatt jönnek, hogy egy szál virágot helyezhessenek el

- mondta a %RIPOST%-nak a temető egyik gondnoka, aki nap mint nap látja, hogy gyászolók állnak meg fejet hajtani az egykori köztársasági elnök sírjánál.

Göncz Árpád politikai pályafutása előtt íróként és műfordítóként dolgozott, ő fordította többek között A Gyűrűk Ura trilógiát. Az 1956-os forradalom után életfogytiglani börtönre ítélték, majd 1963-ban amnesztiával szabadult. Három kormányzat idején is volt államfő, majd 2000-től visszavonultan élt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-