Létrehozva: 2019.04.04.

Rejtélyes állat tartja rettegésben a kirándulókat Pest megyében

Senki sem tudja, honnan került az erdõbe, de sok túrázó találkozott már vele, sõt többen le is fotózták.

A semmiből tűnik fel időnként és halálra rémiszti a kirándulókat egy kecske Telki határában, a Szarvas-sziklánál. Az erdőből fel-felbukkanó állatról már többen is beszámoltak.

A Bors egyik olvasója a családjával kirándult, amikor gyanúsan mozogni kezdett valami az erdőben. Először azt hitte, hogy turisták, de kiderült: egy kecske az.

Az állatot már többen is lefotózták, sőt, a Google-térképen a Szarvas-szikla kilátóterasznál mi is megtalálhatjuk. A Pilisi Parkerdő Zrt. elmondta a lapnak, hogy tudnak az eltévedt kecskéről. "Próbálunk a nyomára akadni, de az erdőben ez nem egyszerű feladat" - mondta Mészáros Péter, a társaság szóvivője, majd hozzátette: "Ha sikerül befogni, gondoskodunk arról, hogy megfelelő helyre kerüljön. Első körben a Budakeszi Vadasparkunkat próbáljuk megcélozni, ott helyeznénk el a kecskét. Azt nem tudjuk sajnos, hogy honnan jöhetett, de valószínűleg a környékbeli települések egyikéről szökhetett meg."

Mészáros Péter szerint azért fontos, hogy minél előbb befogják a háziállatot, mert az erdőben nem sok keresnivalója van, ráadásul a túrázókat is riogatja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-