Létrehozva: 2018.08.01.

Rejtélyes alagútra bukkantak Hódmezővásárhely alatt

A helyiek sokáig találgattak, hogy mi lehet a város alatt, most pedig megkapták kérdésükre a választ is.

Pár hete egy alagútra bukkantak Hódmezővásárhelyen a Kistópart utcán a tram train építése közben. A Kistóparti Vendéglő és a Nagyállomás utcájának sarkánál találták a különös üreget, és úgy-ahogy befedték. Az alagút ide kattintva megtekinthető.

Szenti Tibor néprajzkutató a Délmagyarnak korábban azt mondta, hogy a város alatti alagútrendszer csak legenda, de a téma azóta is foglalkoztatta az ott élőket.

A most talált mély, boltíves, téglázott üreg egyesek szerint egy alagútrendszer része, mások szerint csak egy pince. Most azonban kiderült az igazság.

Egy belvízcsatorna főgyűjtőjének fedett szakaszáról van szó a vasútállomás mellett, amely nyitottan folytatódik a Hódtó irányába, a Hódtó-Kis-Tiszai belvízcsatornáig - írta Harmat Péter nyugdíjas tervezőmérnök. Tehát nem alagút és nem is régi pince rejtőzik a város alatt, hanem egy fedett vízgyűjtő csatorna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-