RIPOSTER

Ráunt a hivatalok packázására, és kikátyúzta az utcáját egy szegedi férfi

Három évig nem tett semmit a hivatal. Akkor durrant el az agya, amikor a felesége is szorult helyzetbe került. Szerzett aszfaltot, és nekiállt kijavítani az utat.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Eldurrant az agya egy szegedi alkalmi munkásnak, miután a felesége autója fennakadt egy kátyún. Úgy döntött, felújítja az aszfaltot egy 260 méteres utcában - írja a Délmagyar.
Eredetileg szobafestő volt a szegedi Fébert István, aki a fiaival együtt szedte rendbe a közutat. Saját munkáját nem számolva 20 liter gázolajból és több köbméter ledarált hulladékaszfaltból megoldotta a 3 éve húzódó problémát.

– Szinte mindegyik szomszéd panaszkodott a közveszélyes utcára, de nem történt semmi

– mesélte az önjelölt kátyúzó. A fő problémát jelentő lyukban eltűnt a 4,5 literes mosószeres flakon harmada. Hiába hívogatták a hivatalokat, nem történt semmi.

Fébert egyszer csak ráunt a hivatalok hívogatására, fiaival nekivágott a 260 méternyi út javításának.

– A Kamaratöltés utcánál láttam, hogy az útjavításhoz felmart anyagot is használnak. A munkásoktól megtudtam, hogy a padkához kiöntött aszfaltot a Belvárosi hídtól hozták, megkérdeztem, kaphatnék-e a padkára szánt anyagból, igennel válaszoltak – mesélte.

Kifaggatta a szakmunkásokat, hogyan érdemes az aszfaltot felhasználni, kölcsönkért egy tömörítőt, és munkához látott.

– 3-4 köbméternyi felmart és ledarált aszfaltot hordtam át az utcába, ahol először kitisztítottam a lyukakat, majd belegereblyéztem az anyagot. Lapvibróval tömörítettem, majd a legvégén gázolajjal locsoltam be a felületet – mesélte. Elmondta,

egy hétig dolgozott a felújításon, a délutánokon túl a fiaival egy teljes hétvégét is rászántak.

István szereti a pontosságot, végig ügyelt arra, hogy a kátyúzás után vízszintes legyen az út, ezért a kanyarokban fokozatosan töltötte fel az elporladt padkát.

– A szomszédok is örülnek, végre jobb lett az út. Levágtuk a gazt is, hogy ha már széles az út, használni is tudjuk – tette hozzá. Nem akarta az egész utcát felújítani, de így sikerült!

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?