Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.06.06.

Pénzt gyűjtenek a Hódmezővásárhelynél szörnyethalt Bence temetésére

Egy hódmezõvásárhelyi vegyesbolt is segít.

Tragikus baleset volt hétvégén, a 47-es főúton. Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, eddig ismeretlen körülmények között karambolozott frontálisan két autó Hódmezővásárhelynél, két felnőtt és egy gyermek azonnal meghalt, öt embert pedig kórházba kellett szállítani. Lapunk megtudta, hogy az 5 éves Bence, édesanyja és annak élettársa halt szörnyet, a helyiek szerint a férfi sofőr ittas volt és jogosítvány nélkül vezetett, nem először.

Jobb is, hogy nem élte túl. Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen?

– tette fel a kérdést Evelin, aki közelről ismerte a tragédiában elhunyt családot.

A helyiek most gyűjtést szerveznek, hogy a kis Bence nagymamája el tudja temetni lányát és unokáját. A hódmezővásárhelyi vegyesboltban például egy kartondobozt tettek ki a kisfiú fotójával, itt is várják az adományokat.

Aki szeretne segíteni, az Új Világ Alapítvány számlaszámára is elutalhatja a temetésre szánt összeget: OTP 11735067-20058373-00000000 (külföldről: OTP IBAN: HU12 1173 5067 2005 8373 0000 0000, Az OTP Bank SWIFT kódja: OTPVHUHB).

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-