Létrehozva: 2016.03.18.

Pánik a kórházban: robbanhat a bomba

Ismeretlen személy telefonált péntek délelõtt Békés megyei kórházba, azzal a bejelentéssel, hogy bomba fog robbanni az épületben.

Szerző WM

A telefonáló azt mondta, hogy egy órát ad, de azt nem közölte, hogy mire. A kórházban jelenleg 300 beteg van, az épületet folyamatosan ürítik ki. Az OrosCafé szerint

A járóbetegek köntösben állnak az utcán, a fekvőbetegeket pedig folyamatosan hordágyon viszik ki az utcára.

A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a rendőrség és a mentők munkatársai. Albert István, a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője kérdésünkre elmondta: egy ismeretlen személy azzal hívta fel a kórházat, hogy bomba fog robbanni az épületben. Az OrosCafé szerint a betelefonáló egy órát adott, de hogy mire, azt nem tudni. A rendőrségi sajtószóvivő közölte: átvizsgálják az épületet és közben vizsgálják a bejelentés valódiságtartalmát is - írja a beol.hu.

Műtétek vannak jelenleg is a kórházban

Az utcán álló betegekért közben megérkeztek az első autóbuszok, először a gyerekeket és szüleiket, majd az időseket szállítják el a Teréz és az Ezüst Fenyő Idősek Otthonába. A kórházban mintegy 300 beteg tartózkodott - tudta meg a portál. A súlyos betegeket is biztonságos helyre vitték, akik mellett folyamatos az orvosi felügyelet.

Az OrosCafé úgy tudja: több műtét jelenleg is folyik a kórházban.

A tűzszerészek negyed 12 körül átvizsgálták az épülettől különálló krónikus osztályt, ott semmit nem találtak. Az OrosCafé szerint ide viszik be a súlyos betegeket.

 

Szerző WM

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-