Létrehozva: 2017.06.09.

Pánik a budai villamoson: fegyveresek elől menekültek az emberek

Az utasok elõször arra lettek figyelmesek, hogy a villamos egy ideje nem mozdul.

A Fehérvári úton rostokolt egy ideig a villamos, amelyet két civil ruhás, maszkos, fegyveres alak állított meg csütörtök délután négy óra körül. A másik irányba haladó jármű sem tudott továbbmenni.

A 444.hu egyik olvasója arról számolt be, hogy a villamosvezető kinyitotta az ajtókat, több utas elkezdett menekülni a másik irányba. „Maszkos, civil ruhás figurák golyóálló mellényben irdatlan mennyiségű fegyvert pakoltak, volt, akinél faltörő kos volt, sajnos nem látszik túl jól, de az autó csomagtartója is fegyverekkel van tele”.

A helyszínt nem biztosították, rendőrök csak távolabb álltak. A portál a rendőrséget is megkérdezte a történtekről. Válaszuk szerint a budapesti rendőrök felkérésére a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége a XI. kerületi Fehérvári úton egy embert fogott el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-