Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.02.07.

Öt évvel enyhítették az óvodást molesztáló pedofil büntetését

Elõbb 10, majd egy másik ügyben 7 év fegyházat osztott ki a Szegedi Ítélõtábla két férfinak gyermekmolesztálásért. Az egyik elítélt esetében a bíró súlyosbította az elsõfokú ítéletet, a másikban pedig 12-rõl 7-re csökkentette a büntetés idõtartamát. Az utóbbi ügy áldozta egy óvodás korú kislány volt.

A 10 évre ítélt férfi

2010-től élt együtt egy kiskunhalasi házban élettársával és a nő öt gyermekével. 2014 közepén a vádlott az egyik kislánnyal szemben szexuális erőszakot követett el, és megfenyegette a gyerekeket, ha erről szólni mernek, akkor megveri őket.
A gyakran részeg vádlott ittasan megpofozta, rugdosta, megütötte a gyerekeket, akik annak is szem- és fültanúi voltak, amikor a férfi az élettársát és anyósát trágár hangnemben szidalmazta. Egy ilyen veszekedés során a férfi élettársát és gyermekeit is megöléssel fenyegette. A sértettek félelmükben elmenekültek, és értesítették a rendőrséget.
A táblabíróság döntésével súlyosította az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék hét év szabadságvesztést kiszabó ítéletét. A tanácsvezető bíró közölte, a számos súlyosító körülményre tekintettel a törvényszék által kirótt büntetés eltúlzottan enyhe volt.

A 7 évre ítélt férfi

2013 őszén egy Kecskemét melletti tanyára költözött, ahol egy gerincbetegsége miatt nehezen mozgó nő egyedül nevelte a kislányát. A ház körüli teendők elvégzéséért szállást és ellátást kapott, az asszony családtagként kezelte.
    A kislány a 2014-2015-ös tanévben Kecskemétre óvodába járt, ahova januárig az édesanyja vitte el, ám az asszony a betegsége miatt átmenetileg járóképtelenné vált. A vádlott felajánlotta, hogy a kislányt elviszi az óvodába. A férfi és az ötéves kislány 2015 februárjában egy délután az óvodából kettesben indult haza, majd a tanyához vezető földúton a vádlott szexuálisan inzultálta a gyereket. Ezt 2015 áprilisában egy közeli tanyán is megtette.
    A táblabíróság jogerős döntésével megváltoztatta a bűncselekmény minősítését, és erre, valamint a vádlott beismerő vallomására és büntetlen előéletére tekintettel enyhített az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék tizenkét év szabadságvesztést kiszabó ítéletén.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Az orosz hadsereghez csatlakozott, hogy influenszer feleségét megmentse

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-