Létrehozva: 2016.01.15.

Óriási havazás kezdődött, Borsod az első áldozat, egymást érik a balesetek!

Intenzív havazásra ébredhettek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élõk, a sûrû hótakaró teljesen megbénította a közlekedést. A térségben már több súlyos baleset is történt.

Több baleset is történt péntek reggel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, miután az intenzív havazást követően teljesen járhatatlanná váltak az utak a térségben.

Az MTI információi szerint a megye déli részén 5-8 centi hó esett, a putnoki, edelényi térségben pedig már 8-10 centi vastag a hótakaró. Az ítéletidőben egymást érik a balesetek.

Szabó Csilla, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy a 26-os főúton, Sajóivánka és Kazincbarcika között egy autó eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy férfit, aki a helyszínen meghalt. Életéért 45 percig küzdöttek, de már nem tudták megmenteni. Nem ez volt azonban az egyetlen súlyos baleset.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 3-as főúton, Encs és Hidasnémeti között, Garadnánál kamion és személyautó ütközött, Miskolcon, a Pesti úton pedig két személyautó rohant egymásba.

Az utak megtisztításán jelenleg 41 munkagéppel dolgoznak a megye útjain, az M30-as autópályát 3 munkagép takarítja.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-