Létrehozva: 2018.03.20.

Orbán Viktor: Ne adjuk méltatlan kezekbe a haza sorsát! - videó

A jövõ ezen a néhány dolgon fordul meg. Ez a munka, a haza, a család - mondta a miniszterelnök Szerencsen a kormánypárti jelölt, Koncz Ferenc mellett kampányolva.

Nem egyszerűen egy választást kell megnyerni, hanem az országot kell megvédeni és a jövőt bebiztosítani - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Szerencsen.

 

  A Facebook-oldalára feltöltött videó tanúsága szerint a kormányfő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban tett látogatásán azt mondta: Európa komoly bajban van. Lehet, hogy ez innen kevésbé nyilvánvaló, de most, hogy a modern technológia segítségével mindenkinek van ablaka a világra, látható, hogy "milyen állapotok vannak", és az is, hogy kevés ország tudta magát megvédeni ettől - fűzte hozzá.


    "A lengyelek, a csehek, a szlovákok, mi még azért jól álljuk a sarat" -

fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, csak azért, mert a parlamentben olyan többségük volt az elmúlt időszakban, hogy nem lehetett őket sem megfélemlíteni, sem megzsarolni.

A kormányfő hangsúlyozta: rendet akarnak, nyugalmat és munkát. Hallgatóságához fordulva úgy fogalmazott: jól ismerik őket, tudhatják azt is, hogy nem hibátlanok. De van néhány dolog, amiben erősen hisznek, és szerinte az ország jövője ezen a néhány dolgon fordul meg.

"Három egyszerű dologban hiszünk, ez a munka, a család meg a hazánk"

- jelentette ki Orbán Viktor.

Ezt a három dolgot kell szolgálni, képviselni, ezeket az értékeket kell mindenek elé állítani, és akkor működni fog az ország - közölte.

"Ne adjuk méltatlan, a hazát megvédeni képtelen vagy arra nem is vállalkozó emberek kezébe Magyarország sorsát"

- hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-