RIPOSTER

Orbán Viktor: Az iszlám kultúra új területeket foglal el

Az Európát érintő migrációs válság valójában civilizációs válsággá szélesedett, "a Kelet Nyugatra jött" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Piliscsabán, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete épületének avatásán.
  • Szerző: MTI

A kormányfő úgy fogalmazott: az iszlám kultúra új területeket foglal magának, egyre nagyobb számban telepednek le muszlimok Nyugat-Európa városaiban, méghozzá önálló tömbökben. Így mára az orientalisztika (Kelet-kutatás) tudományának földrajzi értelemben vett kutatási területe sem határolható egyszerűen körbe:

ma már nemcsak azt kell kutatni, mi zajlik tőlünk keletre, hanem azt is vizsgálni kell, mi történik tőlünk nyugatra.

Orbán Viktor arról is beszélt, Európa politikai illúzióban ringatja magát, amikor azt gondolja, hogy az iszlám világából jött emberekkel együtt nem kapja meg azokat a törvényeket, szokásokat és konfliktusokat is, amelyek e kultúrán belül hosszú évszázadok óta léteznek.

"Az integráció nyugat-európai harcosai ma azt hiszik, hogy aki Franciaországba vagy Németországba vágyik, aki francia és német életszínvonalra vágyik, az miért is ne akarna azonnal francia vagy éppen német lenni. A brüsszeli elit ma ebben a buborékban él".

A valóság ezzel szemben az, hogy

a migránsok azért jönnek, mert francia, német vagy éppen magyar életszínvonalon akarnak élni, de a saját szabályaik szerint.

Vajon fel van-e készülve erre Európa? Tudja-e garantálni a békés együttélést? - tette fel a kérdéseket, amelyekre - jelezte - Nyugat-Európában még nem találták meg a választ.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a magyarokat úgy ismerik Európában, mint "a legnyugatibb keleti népet", ami számos területen érhető tetten, például az iráni és török eredetű szavakban, a konyhaművészetben, a népi motívumokban, az irodalomban és a zenében.

"Mi, magyarok ezer éve azt választottuk, hogy a Nyugathoz akarunk tartozni, de úgy, hogy közben nem feledkezünk meg a keleti származásunkról...büszkék vagyunk rá, ezért kutatjuk és ápoljuk ezeket a gyökereket".

 

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Tiramisu-variációk karácsonyra
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?