Létrehozva: 2019.05.06.

Orbán: Magyarország a déli határon Ausztriát is védi

Orbán Viktor miniszterelnök és Heinz-Christian Strache Budapesten találkozott. Az osztrák Szabadság Párt elnöke, osztrák alkancellár és a magyar miniszterelnök, a Fidesz elnöke tárgyalásáról a két politikus sajtótájékoztatón számolt be hétfõn.

A magyar és az osztrák politikus megbeszélésén -  mint azt Orbán Viktor a sajtótájékoztatón elmondta - többek között a kétoldalú kapcsolatokról esett szó, amelyek rendezettek és sikeresek. Ennek ellenére fontos, hogy gazdasági kapcsolatok további fejlesztése, hiszen Magyarország célja, hogy az uniós átlagnál 2 %-kal magasabb gazdasági növekedést érjen el.

Hasonló célok vezérlik Ausztriát is, amit együtt el is lehet érni.

Orbán Viktor elmondta, hogy tárgyalásaikon szóba kerültek biztonsági és határvédelmi kérdések is, és örömmel állapította meg, hogy a déli határ védelmét az osztrák kormány támogatja. Ellentétben az előző, baloldali országvezetéssel, akik mindent megtettek a magyar határvédelmi kerítés felépítésének akadályozásáért.

A jobbközép osztrák kormány nagy változást hozott ebben, sőt az osztrák pártok kormányzati együttműködését a magyar miniszterelnök szeretné viszont látni az Európai Unióban is.

Ami Bécsben működik, az működhet az EU-ban is

- fogalmazott.

Orbán Viktor megismételte javaslatát, mely szerint az Európai Bizottság és az Európai Parlament helyett a schengeni országok belügyminisztereinek kell döntéseket hozzanak a migrációs ügyekben és hangsúlyozta a keresztény értékek védelmének fontosságát, a nők tiszteletét, a szólás- és vallásszabadság biztosítását.

Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár, a Szabadság Párt elnöke a két ország gazdasági együttműködésének sikereiről beszélt és utalt a két ország közös történelmi tapasztalataira is.

Strache a stabilitás zálogát Orbán Viktor személyében látja

és nagyra becsüli, hogy 2015. óta következetesen képviselte és meg is valósította azt, hogy az illegális migrációt meg lehet és meg is kell állítani.

Az alkancellár véleménye szerint Európában erős szövetséget kell kialakítani a lopakodó iszlamizációval szemben, a keresztény gyökereket meg kell őrizni, mert nem akarunk kisebbségbe kerülni a saját hazánkban. Ennek érdekében azoknak a hazafias pártoknak kell erősödniük, akik a szívükben őrzik Európát.

Heinz-Christian Strache utalt arra is, hogy a két ország hasonlóan fontosnak tartja a családok védelmét, a családtámogatási rendszer működtetését. Ausztriában is adózási eszközökkel támogatja a gyermekvállalást, és érdeklődve hallgatta a magyar megoldásokat, különösen az úgynevezett nagyszülői gyed megteremtését.

Orbán Viktor újságírói kérdésre kijelentette, hogy

az Európai Bizottság vezetői posztjára pályázó két politikus alkalmatlan a pozícióra.

Sok függ a választási eredményektől, de a magyar és az osztrák vezetés azt szeretné, ha mind az Unió parlamentje, mind az Európai Tanács, mind pedig a Bizottság hazafias erőkből állna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-