Létrehozva: 2016.01.21.

Olcsóbb a benzin, mennyi lesz a taxitarifa?

Várható-e "rezsicsökkentés" a taxiszolgáltatásoknál? - tettük fel a kérdést a Budapesti Közlekedési Központnak, mondván: tartósan alacsonynak ígérkeznek az üzemanyagárak, és ennek hatása "begyûrûzhetne" a viteldíjba is.

Szerző F. G.

Budapesten a taxiszolgáltatás ma is hatályos díja 2013. szeptember 1-től van érvényben, amikor a benzinár 400 forint fölött volt, most közelít a 300-hoz. A különbség 100 forintra tehető.

 

Alapdíj (forint)

Távolsággal arányos díj (forint/kilométer)

Idővel arányos egységdíj (forint/perc)

450

280

70

 

Ebből az következne, hogy ugyanilyen arányban csökkenhetne a kilométerdíj is, 280 forint helyett akár 210 forint is lehetne.

De mielőtt filctollal átírtuk volna a taxikon elhelyezett díjtételeket, megkérdeztük a BKK véleményét.

Íme a válasz:

A taxik viteldíjának hatósági áráról nem a Budapesti Közlekedési Központ, hanem a Fővárosi Közgyűlés jogosult dönteni.

A benzinárváltozás önmagában nem elég indok a hatósági ár megváltoztatásához, mert a benzinár jelenlegi szintje nem tekinthető tartós állapotnak.

Nem hosszú távon rendezi át a költségstruktúrát. Nem indokolt a költségváltozások miatt a hatósági ár változtatása oly módon, hogy az a benzinár változását automatikusan kövesse.

Magyarán, bármennyire is szeretnénk, nem csökken a viteldíj. Viszont nem is emelkedik. Ez is valami.

 

Szerző F. G.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-