Létrehozva: 2019.03.23.

Nyomozás indult: Eltűnt egy 50 éves időkapszula a szegedi iskolából

Egy szegedi gyakorlógimnáziumban keresték az idõkapszulát, de nem találták. Az iskola egykori diákja nyomoz.

A szegedi SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában kerestek egy múltbéli üzenetet a napokban, ugyanis az épületben 50 évvel ezelőtt egy időkapszulát helyeztek el. Azt azonban egyelőre nem találják, pedig most kellett volna kinyitni. A Délmagyarnak Kovács József mesélt erről, aki 7. osztályos diákként ott állt, amikor azt befalazták, így az elmúlt két hetet azzal töltötte, hogy megszervezze a kapszula ünnepélyes kinyitását. 

A keresett múltbéli csomag úttörőtagkönyvet, az úttörőcsapat pecsétjének lenyomatát, kottát és leveleket tartalmaz. Utóbbiak között állítólag van, amelyik azt taglalja, vajon milyen lesz az élet 2019-ben. Írója légpárnás járműveket vizionált

– mondta el Kovács József, aki nem adta fel a keresést.

Bár ma már Budapesten él, onnan koordinálja a nyomozást, és próbál olyan személyeket találni, akiknek információjuk van arról, hova tűnhetett a szegedi, 50 éves üzenet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-