Létrehozva: 2016.03.08.

Nyomortanyán éheztették gyerekeiket a kegyetlen annavölgyi szülők

A 7 éves lánynak és 5 éves kisöccsének egy szakadt putri volt az otthona, szüleik teljesen elhanyagolták õket. Összekuporgatott pénzüket cigire költötték, a gyerekek enni is csak néha kaptak pár falatot. A kegyetlen házaspár ellen most emelt vádat az Esztergomi Járási Ügyészség.

Szerző Doris

Borzalmas körülmények között sínylődött az a testvérpár, akiknek szülei tavaly nyáron egy szinte lakhatatlan annavölgyi nyomortanyára költöztek - írja a kemma.hu.

A házban nem volt vezetékes víz, a szülők nem biztosították a tisztálkodási lehetőségeket, a villanyvezetékek ki voltak szakadva a falból, a mennyezet vakolata omladozott, így a gyerekek állandó veszélynek voltak kitéve.

A 7 éves lány és 5 éves kisöccse már kórosan sovány volt, szinte egész nap kopogott a szemük az éhségtől.

Ezek mellett szinte eltörpül az a felelőtlenség, hogy a kegyetlen szülők a gyerekek tanszerére is sajnálták a pénzt, és egyáltalán nem érdekelte őket, hogy mi történik velük az iskolában.

Összekuporgatott pénzüket mind cigire költötték, így az embertelen körülmények között élő testvéreknek évet kellett ismételniük.

Sorsuk végül 2015. január 14-én rendeződött. A gyámhivatal ekkor nevelőszülőknél helyezte el őket, így esélyt kaptak a normális életre.

Az Esztergomi Járási Ügyészség most kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt a 34 éves nővel és 31 éves férjével szemben.

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Képesek lesznek kisegíteni egymást a PS5-tulajok

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Véleményt mondott a Moody's az OTP-ről

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-