Létrehozva: 2019.06.03.

Nesze neked főváros! Puzsér nem indul az előválasztáson

Tovább folytatódik a bal-liberális oldal elõválasztási komédiája. Ezúttal Puzsér Róbert közölte, hogy nem indul, de folytatja kampányát. Az LMP és a Jobbik által támogatott független fõpolgármester-jelölt megint nem mondott szépeket ellenlábasairól.

Puzsér Róbert úgy értékeli, "Gyurcsány és az MSZP ledarálták az előválasztást".

Döntését azzal indokolta, hogy nem teljesültek azok a feltételek, amelyekhez indulását kötötte. Ezek között említi azt, hogy a balliberális tömb korrekt módon osztozzon a kerületi polgármester-jelöltségeken az őt támogató pártokkal.

Puzsér Róbert az európai parlamenti választás eredményére utalva

gyalázatnak tartja, hogy szavazhatnak bárhogy az emberek, a szocialisták a pozícióikban maradnak.

Budapesten az ellenzéki szavazók fele nem hajlandó sem a DK-ra, sem az MSZP-re szavazni, a fővárosi kerületek nyolcvan százalékában mégis ők állítanak polgármester-jelöltet.

A jelölt a közleményben azt írta, ha a fenti körülmények nem változnak, ebben a bohózatban nem vesz részt. Folytatja a kampányát, ő kínálja a legerősebb víziót, övé a legjobb és legrészletesebb program - írta, majd kellemes előválasztást kívánt "az ellenzéket daráló ellenzéknek".

A Civil Választási Bizottság szombaton közölte: most hétfőn kezdődik az önkormányzati választásokat megelőző fővárosi előválasztás második fordulója.

Az előválasztás első, februári fordulóját Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke nyerte a szocialista Horváth Csabával szemben, így a zuglói polgármester elnyerte az MSZP és a Párbeszéd mellett a DK és a Szolidaritás támogatását is.

A Momentum Mozgalom múlt hét végén közölte, részt vesznek az előválasztás második fordulójában, főpolgármester-jelöltjük Kerpel-Fronius Gábor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-