Létrehozva: 2016.04.17.

Nem kímélnek az időjósok, jövő héten fagyni is fog! Elő a kesztyűt

Nem hazudtolja meg magát az április. Idén is szeszélyes, mint mindig, Ennek azonban most nem fogsz örülni.

A következő napokban folytatódik a szeles, változékony idő. Ezzel együtt a meleg is fokozatosan mérséklődik, a leghidegebb órákban néhol fagypont körüli értékekre is készülni kell.

 

 

    Hétfőn a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett szórványosan zápor, északkeleten zivatar is kialakulhat. A leghidegebb órákban 9-14 fok lehet. Nappal az ország délkeleti felében 22-24, a nyugati, északnyugati országrészben többnyire 14-20 fok között alakulnak a maximumok.


    Kedden a nap első felében a déli országrészben több helyen lehet eső, zápor. Másutt több órás napsütésre lehet számítani, csak egy-egy zápor alakulhat ki. Késő délutántól fokozatosan mindenütt kiderül az ég, csapadék ekkor már sehol nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-11, a legmagasabb 16-20 fok között alakul.


    Szerdán az ország nagy részén napos idő várható, csapadék nélkül. A Miskolc-Debrecen vonal mentén nagyobb területen lehet felhősebb az ég, és egy-egy záporra is számítani lehet. A leghidegebb órákban 0-8 fok lehet, a tartósan derült, szélcsendes területeken várható talajmenti fagy. Napközben 14-18 fokig melegszik a levegő.


    Csütörtökön derült, napos, száraz idő várható. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6 fok között várható, de az Északi-középhegység völgyeiben ennél egy-két fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 15-19 fok között valószínű.


    Pénteken elsősorban a nap második felétől kezdve a Dunántúlon és az ország északi felében alakulhat ki kisebb eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar. A minimumhőmérséklet 2-9, a maximumhőmérséklet 16-21 fok között alakul.


    Szombaton északon, északnyugaton többfelé várható eső, zápor, inkább az ország déli, délkeleti részén lehet kevés napsütés. A leghidegebb órákban 6-11 fok lehet, nappal 14-20 fokig melegszik a levegő.


    Vasárnap sokfelé várható eső, zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet 7-12, a legmagasabb hőmérséklet általában 10-18 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-