Létrehozva: 2018.11.13.

Nem értik az afgánok, miért tilos nálunk a nemi erőszak

Beleegyezett a lány a szexuális aktusba! - állítja Ahmad Bilal Safradi, aki egy budapesti belvárosi giroszozóban megerõszakolt egy 22 éves légikísérõ lányt.

Harminc napra letartóztatásba került a szexuális erőszakkal gyanúsított afgán férfi.  Ahogyan azt korábban a %RIPOST% megírta, szeptember 9-én Ahmad Bilal Safradi a Tibi atya reklámtáblájával hirdetett belvárosi gíroszos személyzeti mosdójában megerőszakolt egy 21 éves légikísérőt. A %RIPOST% birtokába került felvételek szerint több mint 27 percen keresztül erőszakoskodott a lánnyal, majd miután kiengedte, kivette a pénzt a kasszából és elmenekült. Szállása a fóti Gyermekvárosban volt, ahol teljesen ingyen lakhatott. Nevelőnője elmondta a %RIPOST% -nak:

A fiú, akinek a tényleges életkora nem igazolt, mindig is problémás volt.

Az afgán fiatalok nem értik, miért zárták börtönbe társukat, mivel „náluk az ilyesmit a családok egymás között szokták lerendezni”, és különben is,

ha a lány éjszaka egyedül mászkált az utcán és nem takarta el magát, ne csodálkozzon.

Azt hiszik, az egyedülálló nő szabad préda

Információink szerint Safradi tagadja az ellene felhozott vádakat, és egészen különös védekezést adott elő: szerinte nem történt erőszak, hiszen az aktus után az áldozat nem kért pénzt. Mi lehet e mögött a furcsa indokolás mögött?

- Teljesen másként tekintenek a lányainkra, asszonyainkra, mint mi, és ez a mélyen gyökerező kulturális és vallási különbségből fakad

– mondta el a %RIPOST% kérdésére Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet politikai elemzője, aki járt Afganisztánban.

Beszélgettem afgán fiatalokkal, akik elmondták: prostituáltnak tekintik azokat a nőket, akik nem takarják el a teljes testüket, egyedül járnak és úgy viselkednek, hogy felhívják magukra a figyelmet. Bevett tévhit a körükben, hogy csak az az erkölcsös nő, aki elfedi az arcát és férfikísérettel közlekedik, másként szabad préda. Ráadásul a muzulmánok szerint a keresztények „ostobák, mint a jószág, hiszen nem hallják Allah igéjét... 

Éppen ezért nem tekintik bűncselekménynek egy európai nő megerőszakolását, és ezért gondolhatja azt az afgán férfi, hogy azt kérik számon rajta, hogy nem fizetett az aktusért. Egyébként kell, hogy tudja, hogy amit tett, nálunk elfogadhatatlan, nem véletlen, hogy elmenekült, de az ő kultúrájában és hagyományai szerint ez nem bűn. A muzulmán nőkre pedig úgy tekintenek, mint vagyontárgyra, ezért mondhatták azt az otthonban a lakótársak, hogy a családok ezt egymás között szokták elintézni. Találkoztam olyan afgán férfival, aki hagyta meghalni a feleségét, mert olcsóbb volt új feleséget venni, mint meggyógyíttatni az asszonyt - tette hozzá Spöttle.

Szerintük a nő a hibás, ha erőszak érte

Ahmad Bilal Safradi számlájára írnak még két szeméremsértést, amit feltehetően hasonló megfontolásból követett el: június 1-jén Budapest VII. kerületében, a Dohány utcában, majd június 20-án a Király utca és a Lövölde tér közötti területen viselkedett szeméremsértő módon, szintén nőkkel.

Mivel az oltalmazott státuszban lévő gyanúsított az iratai szerint 18 éves – valódi életkora egyébként ismeretlen – , fiatal felnőttként kezelik.

Afganisztánban, ahol Ahmad Bilal Safradi is felnőtt, 2001-ig előírás volt a teljes testet elfedő burka viselése a nők számára, és a nők elleni erőszak gyakori, családon belül is. A nőknek tilos szexuális életet élni házasságkötés előtt, ha a nászéjszakán kiderül, hogy a menyasszony nem volt szűz, a családja akár meg is ölheti, és az ilyesfajta gyilkosságok felett szemet huny a hatóság. A nő nem hagyhatja, hogy megnézzék vagy beszéljenek róla, és többnyire a nőt hibáztatják, ha erőszak áldozata lesz.

Rájátszanak, hogy nem ismerik az európai törvényeket

Marton Klára: Az afgán menekültközösség integrációja című tanulmányában arról ír, hogy a Magyarországon letelepedett menekült családok lányai 15 éves koruk után nem viselhetnek miniszoknyát vagy kivágott blúzt, és csak afgánhoz adják őket férjhez.

A szerzőnek egy afgán kamasz azt mondta: ha ő ránézne egy afgán lányra, akkor őt "megölné a lány apja, és a lányt is". Az afgán lányok az afgán fiúk szemében tabuk, de a keresztény lányok nem.

Az iszlám törvény, a saría szerint – amit Afganisztánban sok helyen irányadónak tartanak – egy nőnek négy, jó hírben álló, muszlim férfi tanút kell felvonultatnia, akik bizonyítják, hogy a nőt nemi erőszak érte. Ha ez nem sikerül, akkor a nemi erőszakot elszenvedett nő, ha egyedülálló, bűnös paráznaságban vagy prostitúcióban, ha pedig férjezett, akkor házasságtörésben. A muszlim logika szerint az a nő, aki nemi erőszak áldozata lett, megsértette a család jó hírnevét, becsületét.

Lehet, hogy Ahmad Bilal Safradi „rájátszik” arra, hogy nem tudja, miben is bűnös, mert tudnia kellett, hogy amit tesz, az a magyar törvények szerint nem megengedett, de az tény, hogy hazájában teljesen másként gondolkodnak a világról, a nőkről, helyesről és helytelenről, mint mi itt, Európában. Ami persze nem menti fel.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-