Létrehozva: 2019.04.11.

Nem először bukkant fel a lakás ablakpárkányán az ötéves Adrián

Egy ötéves kisfiú a negyedik emeleti lakás ablakának párkányán járkált, miközben édesanyja odabent részegen és kábítószertõl bódultan aludt. Nem egész két évvel ezelõtt a kis Adrián hasonló helyzetbe került, akkor azonban le is zuhant.

Ahogy a %RIPOST% is megírta, a napokban érkezett bejelentés a szlovák rendőrségre, miszerint Érsekújvárban egy ötéves kisfiú egy negyedik emeleti lakás ablakpárkányán járkált, és közben különféle tárgyakat dobált ki az ablakból. Tragédia szerencsére nem történt, kiderült, hogy az anyja részegen és bedrogozva aludt a szobában, eljárás indult ellene.

A kis Adrián nem először bukkant fel a lakás ablakpárkányán. Nem egész két évvel ezelőtt az akkor hároméves kisfiú szintén felmászott az ablakba, de megcsúszott és leesett a járdára. A Parameter információi szerint a sérült fiút két járókelő találta meg, igyekeztek őt életben tartani, amíg a mentők a helyszínre értek. A kisfiút súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol mesterséges kómában kezelték. Végül felépült sérüléséből.

Az eset idején a fiú édesanyja szintén a lakásban aludt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Négy játékosát száműzte a BL-nyolcaddöntős focicsapat edzője

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-