RIPOSTER

Nagyot változik az időjárás

Nagyot változik egyik napról a másikra, magyarán szerdára az időjárás. Most lesz vége a vénasszonyok nyarának?
címkék:
  • Szerző: Ripost

 

 

Szerdán egy markáns hidegfront halad át az országon. A front előterében nyugat, délnyugat felől bizonytalanná válik a légkör. Ennek hatására a késő délelőtti, déli óráktól kezdve előbb a nyugati, délnyugati országrészben, majd délutántól már a Dunántúl egészén és a Duna-Tisza közén, estétől, késő estétől pedig a Tiszántúlon is záporok, zivatarok kialakulására lehet számítani, melyek rendszerekbe is szerveződhetnek. Elsősorban a nyugati, délnyugati országrészben hevesebb zivatarok is kialakulhatnak. A zivatarokat viharos széllökések (általában 70-90 km/h, egy-egy hevesebb zivatar esetén esetleg >90 km/h) lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék (20-30 mm), esetleg jégeső kísérheti.

Csütörtökön záporokra, zivatarokra inkább már csak a Dunától keletre lehet számítani, melyek várhatóan a reggeli, délelőtti órákra elhagyják az országot. A hidegfront átvonulását követően azonban már az éjjeli órákban az ország nagy részén megerősödik, főként a Dunántúlon és északkeleten viharossá (60-80 km/h) is fokozódik az északi, északnyugati szél. Csütörtök délutántól kezdve fokozatosan mérséklődik a légmozgás.

 

címkék:
És ezeket olvastad már?