RIPOSTER

Most jött a hír: újabb holttest akadt fenn Bács-Kiskun megyében

A múlt heti dunai hajókatasztrófa után sorra kerülnek elő a dél-koreai turisták holttestei, jelenleg még tart az azonosításuk.
címkék:
  • Szerző: Ripost

A Baon információi szerint hétfőn reggel rendőrök lepték el a hartai Duna-szakaszt, ahol egy holttestet találtak a vízben. A lap szemtanúk elmondására hivatkozva azt írja, a holttest egy mezőgazdasági termények rakodására alkalmas vízi eszközben akadt fenn. Helikopter, járőrhajó, motorcsónak, mentőkocsi és rendőrautók is érkeztek a helyszínre.

Bár a lap szerint a helyiek beszéltek a holttest megtalálójával, aki állítólag azt mondta, hogy egy feltehetően 50 év körüli koreai férfi holtteste akadhatott fenn a Harta melletti, üzemen kívüli hajóállomás kötelékébe, a rendőrség egyelőre nem erősítette meg, hogy a fővárosi hajótragédia egyik áldozatát találták volna meg. A nyomozók jelenleg is a helyszínen tartózkodnak.

Az ORFK sajtóosztályán a Blikknek mindössze annyit mondhattak, folyamatban van az azonosítás. Úgy tudni, hogy az uszályberakónál akadt fenn a holttest.

Hétfőn délelőtt 11 után nem sokkal Mohácsnál is találtak egy újabb holttestet. Ahogy korábban a is megírta, a hétvégén több holttestet is kifogtak a Dunából Ercsinél.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?