Létrehozva: 2017.11.07.

Most jelentették be, még többen meghaltak a dámóci mérgezésben

A mérget fogyasztó emberek közül most már négyen vesztették életüket.

Újabb két ember vesztette életét kedden a miskolci megyei kórházban a dámóci mérgezések miatt, így négyre emelkedett a halálos áldozatok száma, és még négy beteget ápolnak az intézményben - tájékoztatta az intézmény kedden az MTI-t.

A bodrogközi Dámócról mérgezés gyanújával több embert vittek kórházba pénteken. A mérgezést ellenőrizetlen összetételű szeszes ital okozta. Keddig egy 68 éves nő és egy 14 éves fiú vesztette életét.

A méreg feltehetően metil-alkohol volt, amely a szervezetben formaldehiddé, majd hangyasavvá alakul át. Ezek mindegyike sejtméreg, a vese, a máj, a tüdő, az idegrendszer sejtjeit támadja, működésüket károsítja.

A rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, akitől az áldozatok a mérgező folyadékot vásárolták, majd egy lácacsékei férfit is, akitől a gyanú szerint a mérgező ital származik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-