Létrehozva: 2019.05.28.

Most érkezett: Újszülött kislányt találtak a miskolci kórháznál

Egészséges újszülött kislányt találtak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház bejáratánál elhelyezett babamentõ inkubátorban.

Kisbabát találtak a miskolci kórháznál hétfő éjszaka. A kihelyezett inkubátor május 27-én, 22 óra 13 perckor jelzett és a személyzet azonnal intézkedett. A Gyermekegészségügyi Központ munkatársai gondozásba vették a gyermeket, majd a Koraszülött és Újszülöttpathológiai Osztályra vitték.

A 45 centiméterrel és 2990 grammos súllyal született kislánynak a kórház dolgozói a Kis Napsugár nevet javasolták.

A kislány nem sokkal a megtalálása előtt születhetett, és bizonyára nem intézményi körülmények között; ennek ellenére jól van, az elsődleges vizsgálatok alapján egészséges - közölte a %RIPOST%-tal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház.

A nők – amennyiben nem szeretnék felnevelni a gyereküket - az anonim szülés és a nyílt vagy titkos örökbeadás mellett is dönthetnek, valamint továbbra is működik a babamentő inkubátor. A kórház főbejárata előtt 1998-ban helyezték el a készüléket, ez a kislány volt a tizenharmadik újszülött, akit itt találtak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-