Létrehozva: 2018.05.26.

Most derült ki: Megölte szüleit, majd felgyújtotta házukat a magyar nő

Élettársával együtt gyilkolta meg idõs édesapját és édesanyját a kegyetlen asszony Hódmezõvásárhelyen.

Megölte szüleit egy helybeli nő és élettársa Hódmezővásárhelyen. A rendőrök a feltételezett elkövetőket egy órán belül elfogták, majd őrizetbe vették - hangzott el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság témában tartott sajtótájékoztatóján szombaton.

Ahogy a %RIPOST% is megírta, egy hódmezővásárhelyi tűzesetről érkezett bejelentés péntek hajnalban. A kiérkező tűzoltók két holttestet találtak a házban. A megalapozott gyanú szerint az áldozatokkal lányuk és annak élettársa végzett még a tűzesetet megelőzően. Õket a rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták.

Ellenük több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A nyomozók a 47 éves nőt és az 53 éves férfit őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztetést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-