Létrehozva: 2017.08.04.

Migránsokat fogott a vámospércsi vadász

Egy bokorban talált rájuk, és bátran üldözni kezdte õket. Három gyermek is bujkált a tiltott határátlépõkkel, akiket visszaküldtek Romániába.

Egy fiatal vámospércsi vadász területellenőrzés közben fogott el migránsokat. Kulcsár Adorján, a Vámospércsi Farkasvölgye Vadásztársaság hivatásos vadásza egy mozgó bokorra lett figyelmes, és abban két férfira, akik először elmenekültek előle.

Mivel a fiatal vadász egy szatyor szemetet is talált, rájött, hogy egy nagyobb csoportosulással akadhat dolga, akik már napok óta várnak valamire. Mire rájött, hogy migránsokról van szó, meg is látta a menekülő embereket.

Az egyiket üldözőbe vettem, és azt kiabáltam, hogy álljon meg. Utolértem a menekülőt, mire az megállt, letérdelt.

"Akkor láttam, hogy olyan 42-45 év körüli. Megmutattam neki a jelvényemet, szolgálati igazolványomat, és igyekeztem megtudni tőle, hogy kicsoda, illetve miért eredt futásnak. Mivel nem értette, amit mondtam, angolul is próbálkoztam, de nem beszélt, csak nézett rám. Erre felhívtam a rendőrséget" - magyarázta Kulcsár a haon.hu-nak.

A menekülők egyébként nem tanúsítottak ellenállást, a vadász vezette ki a csoportot a rendőrséggel megbeszélt találkahelyre. Összesen tízen bujkáltak a vadásztársaság területén: három férfi, két nő és három gyermek szíriai állampolgárnak vallotta magát, egy férfi algériainak, egy nő pedig jemeninek. Tiltott határátlépés miatt visszaküldték a menekülteket Románia területére. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-