Létrehozva: 2016.03.04.

Migránsokat és embercsempészeket fogtak a magyar határnál

Mosonmagyaróvár közelében igazoltattak a magyar hatóságok egy gyanúsnak tûnõ szerb rendszámú autót. Mint kiderült, a kocsiban migránsokat csempésztek.

Március 3-án kora este a mosonmagyaróvári határrendészek egy szerb rendszámú autót igazoltattak a határátkelő közelében, egy parkolóban. Kiderült, hogy a járműben négy marokkói és egy algír állampolgárságú ember utazott, akik Ausztriába szerettek volna átjutni Magyarországon keresztül. A sofőr egy 36 éves iraki férfi volt, akit utasaival együtt bevittek a legközelebbi rendőrkapitányságra. 

Nem ez volt az egyetlen eset pénteken

Pár órával később az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán a rendőrök szerettek volna egy, a határ felé haladó autót ellenőrizni. A sofőr észrevette a rendőrautót, ezért letért az autópályáról, és az ellenkező oldalon Budapestnek vette az irányt. Sikerült végül megállítani a járművet, amelyben két pakisztáni és két afgán migráns utazott. Az embercsempész ebben az esetben is egy iraki állampolgárságú férfi volt. A polisz.hu arról ír, hogy embercsempészettel vádolják az elkövetőket. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-