Létrehozva: 2020.10.12.

Mi ez a tömegnyomor? Senki nem tartja a távolságot a boltokban

Miközben naponta átlagosan ezernél is több új koronavírus-fertőzöttet azonosítanak Magyarországon, sokan még mindig nem tartják be a járvány megfékezését célzó előírásokat.

Hiába számíthat akár 50 ezer forintos bírságra is, aki nem takarja el a száj- és orrnyílását fedett közösségi helyeken, sokan egyszerűen makacsul ragaszkodnak arcuk fedetlenségéhez, és a javasolt másfél méteres távolságtartást is figyelmen kívül hagyják.

Fotó: Bors

A Bors őrjárata ezúttal hazai bevásárlóközpontokban figyelte meg a közönség viselkedését. Így lehettek szem- és fültanúi annak, hogy a biztonsági őrök kénytelen voltak egy élelmiszerüzletből kitessékelni azt a férfit, aki udvarias kérésük ellenére sem takarta el az arcát.

Sokan használják arra a vasárnapi pihenőidejüket, hogy elintézzék a következő hétre szóló nagybevásárlást. Ezzel nyilván nincs is semmi baj, de az már rejt magában némi kockázatot, ha a vásárlók torlódni kezdenek. Például a mozgólépcsőkön. Ha megindul a roham, nincs az a figyelmeztető tábla vagy a padlózatra ragasztott felirat, ami elérné a kellő hatást. A Bors munkatársai jó néhány tumultuózus jelenetet fényképeztek, az emberek egy lépcsőfoknyi távolságot sem tartottak egymástól.

Fotó: Bors

„Megértem, hogy bizonyos helyzetekben nehéz kivitelezni a távolság betartását, és gyakran látom, hogy az emberek próbálkoznak, de sajnos sokan felelőtlenek” – mondta a fiatal hölgy, Barbara, és elárulta: ugyan még sosem szólt rá senkire sorban állás közben, de az már előfordult, hogy látványosan hátrébb lépett a kosarával az előtte állóktól. Az érintettek persze elszégyellték magukat.

Fotó: Bors

A távolságot Erika szerint is be kellene tartani.

„Fontos lenne, hogy megállítsuk a járvány terjedését, de vannak, akik azt hiszik, hogy a kórokozó nem is létezik. Mások ugyan nem vírustagadók, de rettenetesen unják a kialakult helyzetet. Az egész probléma abból indul ki, hogy sokan csak akkor kezdik komolyan venni a járványt, amikor már a közvetlen környezetükben is megtapasztalják, hogy a betegség nagyon is valós” – fejtegette a hölgy, és megjegyezte, hogy ő bizony nem szeretné megtapasztalni a COVID tüneteit.

Fotó: Bors

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-