Létrehozva: 2017.02.04.

Megszólalt az apa: Ma hozzák haza a veronai buszbaleset áldozatait!

Szörnyû, amit át kell élnie a rokonoknak, ismerõsöknek: ma érkeznek haza a veronai buszbalesetben elhunytak maradványai.

Az eredeti tervek szerint péntek késő délután gurult volna be a temetkezési vállalat három autója a Honvédkórházba, csakúgy, mint a külügyminisztérium járműve, amely a buszban épen vagy részben épen maradt poggyászok hazaszállítását végzi. Az autók csütörtökön meg is érkeztek Veronába, ám ott a temetkezési szakemberek és a konzulok úgy döntöttek, hogy csak egy nappal később indulnak el Magyarországra.

"Az előzetes információkkal szemben nem három, hanem öt kórházból veszik át a holttesteket, és a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően hermetikusan, cinkkel kell lezárni a koporsókat, ami hosszabb folyamat az előzetesen kalkuláltnál" – fedte fel az okokat Szijjártó Péter külügyminiszter.

"A hozzátartozókat előzetesen egyeztetett időpontban, a tervek szerint vasárnap reggel 9 és délután 4 között fogják fogadni a kórházban" - idézte a politikus szavait a Blikk.

Az áldozatok szeretteire szívszorító percek várnak: a koporsókat látva újra szembesülniük kell gyermekeik, hozzátartozóik halálával, és elérkezik a végső búcsú ideje. Amikor a temetéssel le kell zárniuk a tragédiát: el kell engedniük a számukra legdrágábbakat. Krizsány László korábban egy megható bejegyzésben emlékezett kislányára, Flórára. A temetés kapcsán azt mondta: családi körben búcsúznak kislányától.

"Hivatalosan még nem került szóba, hogy közösen vagy mindenki külön-külön temeti el a halottját. Én az utóbbit tartom valószínűnek. Családi körben temetjük el Flórát: mindenki a saját lakhelyén szeretné végső nyugalomra helyezni a szerettét, nem beszélve, hogy így nyugodtabban, bensőségesebben tudunk elbúcsúzni" – mondta a gyászoló édesapa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

vg.hu

Toplista: egy ötfős csoport mindent visz a magyar tőzsdén, fasorban sincsenek az állampapírok

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-