kulcsár edina
Varga Eszter szörnyû dolgokon ment keresztül, ám szeme fénye, kicsi kislánya segít neki mindenen túljutni!
Az első gondolatom nekem is az volt, hogy akkor kész, vége, ennyi volt
– mesélte el a %Ripost%-nak a Franciaországban élő Varga Eszter.
Úgy gondolja, a stressz vezethetett nála a rák kialakulásához.
Nagyon hamar rájöttem: ezt az állapotot csak magamnak köszönhetem.
Az első egy év a gyerekkel nekem hihetetlen nehéz volt. Külföldön élünk, nincs család mellettünk – mondta.
5 percre sem tudta másra bízni a kislányt, nem volt megállás. A gyerek apja is estig dolgozott. A folyamatos kimerültség és a negatív gondolatok megtették hatásukat.
Az anyuka azonban az első sokk után többé nem roppant össze.
Csak három alkalommal sírt:
– Először akkor, amikor megtudtam, mi van. Azután akkor, amikor közölték: kell a kemoterápia is, így nem lesz hajam, harmadszor pedig, mikor megmondták, lehet, hogy körmöm sem! A hajam majdnem a derekamig ért, a körmöm mindig is hosszú volt, és nagyon erős!"
A szövettant gyors műtét követte, Eszter mellét teljesen eltávolították.
"A mellem mindig is kicsi volt. Megmondom őszintén, egyáltalán nem zavar, hogy most nincs. A férjemet se."
"A nővér, aki kijárt injekciót beadni, mindig nagyon csodálkozott, hogy simán felkelek, beszélek, tudok tenni-venni."
Eszter nem tudta, a teste mennyit fog majd bírni. Az első kezelés után még ő vezetett haza. A harmadik viszont annyira megviselte, hogy alig bírt pár métert menni a saját gyermeke szobájáig. Mégsem a rák volt a legrosszabb, mondja.
Nem tudtam vele fürdeni, vagy épp kergetőzni. Ez nagyon nehéz volt. A kezelések három hetente voltak, utána egy hét őrülten rossz volt.
Eszter szerint az segített, hogy minden erejével azon volt, hogy a rossz gondolatokat elűzze, és meggyógyuljon, hiszen gyermekét neki kell felnevelnie.
– Most viszont, 5 hónappal az utolsó kezelés után újra 100 százalékosnak érzem magam. Elmúlt minden kín, helyreállt a vérképem, a vérnyomásom, nem találtak semmit!
– mondja, most már mosolyogva.
– Újra dolgozom, nagyon jól esik. Hihetetlen erőt adott a gyerekem, és örülök hogy nagyon kevés dologra fog emlékezni. Persze tudja, hogy anyának "két haja van", sokszor hozza is, ha megyünk valahova. Tudja, hogy a mellkasomon nem szabad ugrálnia vagy bármi játékkal dobálnia, mert érzékeny."
Eszter azonban a kislányáért bármit megtenne.
Nagyon igyekeztem, mert én akarom őt felnevelni, nem akartam, hogy nélkülem éljen, és én sem akartam nélküle
– mesélte a kitartó édesanya.
Még kap ugyan kezelést, ám már csak gyógyszereket szed, aztán egy korrekciós műtét vár rá, de azt már kibírja.
Eszter szerint az a tanulság, hogy vigyázni kell a gondolatokkal. Most pozitívan áll mindenhez, nehogy még egyszer ekkora szörnyűség történjen.
Csak a gondolataimat kellett átértékelnem, az életemet nem, hiszen nagyon jó életem van a szeretteim körében!