Létrehozva: 2018.02.17.

Meglepő statisztikát közölt a BRFK: Ennyi idő alatt ér ki a rendőr

Kevesebb lett az emberölés, a lakásbetörés és az autólopás, és gyorsabban ér ki a rendõr egy esethez, mint egy éve - derül ki a rendõrség legfrissebb statisztikájából. A Ripost annak járt utána, mi lehet ennek az oka.

Szerző RIPOST

Biztonságosabb város lett Budapest: több a rendőr az utcákon, és kevesebb a bűneset – derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság beszámolójából, amit a jövő héten fogadhat el a Fővárosi Közgyűlés.

Ha valaki hívta a rendőröket, 2017-ben átlagosan 12 perc 33 másodperc alatt érkeztek ki a helyszínre, korábban ez majdnem negyed óra volt – derül ki a friss adatokból.

Természetesen rengeteg körülmény befolyásol egy kiérkezést: a forgalom, a távolság és egyéb tényezők. De elmondható, hogy közelítünk a tízperces reagálási időhöz, és ez nagyon nagy eredmény

– mondta a %RIPOST%-nak dr. Györei Péter.

A korábban rendőrként is dolgozó szakértő szerint a rendőrségi átszervezések és a modern kommunikációs rendszer rövidíti évről évre a kiérkezés idejét.

Jóval kevesebb bűncselekményt követtek el Budapesten 2017-ben, mint az azt megelőző évben, - derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) által készített beszámolóból, amelynek elfogadásáról jövő szerdai ülésén dönthet a Fővárosi Közgyűlés. Kevesebb lett a gyilkosság is a fővárosban: míg 2016-ban 44 embert öltek meg, addig tavaly 34-et, amiből 15 volt szándékos.

A BRFK beszámolójának további részleteiről a %RIPOST% szombati számában olvashatsz!

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-