Létrehozva: 2017.12.08.

Meglepő fordulat a Dózsa György úti gázolásban

A rendõrségnek most már nem csak egy gyanúsítottja van, M. Richárdon kívül a másik sofõrt is kihallgatták.

Májusban egy Mercedes kabrió egy Citroennel karambolozott Budapest XIII. kerületében, a Dózsa György úton. A Citroen a buszmegállóban elsodorta a várakozókat. A balesetben egy 23 éves férfi a helyszínen életét vesztette, egy másik áldozat pedig később hunyt el, többen súlyosan megsérültek.

Az ügyben a rendőrség a Mercedest vezető M. Richárdot már meggyanúsította, de a PestiSrácok.hu értesülése szerint a Citroent vezető férfit is kihallgatta a napokban, méghozzá halálos közúti baleset okozásának gyanújával. 

A gyanúsítás alapja az a szakvélemény lehet, amely megállapította, hogy a Citroen szabálytalanul kanyarodott. M. Richárd 140 km/órával hajtva, jogosítvány nélkül karambolozott a Citroennel, amely szintén nem tartotta be a KRESZ előírásait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-