Létrehozva: 2019.04.25.

Megint nagyot hazudott az ellenzéki sajtó

"A napokban megjelent álhírekkel szemben" az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi) mentette meg az azonnali bezárástól az egyébként nem állami fenntartású, buddhista közösség által alapított, sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnáziumot - írta a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Bizonyos ellenzéki orgánumok az iskola nehéz helyzetéről azonnal a kormányt támadó, valótlan tartalmú írásokat közöltek, azt állítva, hogy "államosítani akarják" a gimnáziumot.

Nehezen hihető, hogy a hazugságot terjesztő sajtótermékek cikkírói nem tudták: az iskola csak akkor válhat állami fenntartásúvá, ha azt maga az intézmény kéri.

A gimnáziumot a kormányzat úgy mentette meg a bezárástól, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azonnali, előre hozott támogatásban részesítette a tanintézményt, amelynek

a hatályos köznevelési szerződés összegén felül további 23,5 millió forint támogatást biztosítottak a tanév sikeres lezárása érdekében.

"A tárca nyitott arra, hogy állami fenntartásba vétellel garantálja az iskola további működését, ezt azonban csak a gimnázium jelenlegi fenntartójának kérésére teheti meg".

Az intézményt fenntartó Dzsaj Bhím Triratna Buddhista Közösség januárban azzal fordult a minisztériumhoz, hogy az iskola súlyos anyagi nehézségekkel küzd, és amennyiben nem kap azonnal további támogatást, márciusban kénytelen lesz bezárni.

A közlemény szerint az állam felelősen ügyel a gimnázium fontos tevékenységének továbbvitelére. A minisztérium jelezte:

mivel a fenntartó a kiemelt finanszírozás ellenére is folyamatosan anyagi nehézségekkel küzd, és jelentős tartozásokat halmozott fel, az intézmény jövője szempontjából az állami fenntartás lenne a megoldás.

Amennyiben az iskola elfogadja ezt a megoldást, a tankerületi feladatellátás rendszerében az Emmi garantálni tudja a működését, "természetesen a jelenlegi tanári állomány, a jelenlegi pedagógiai program és az intézményre jellemző sajátosságok megtartásával együtt".
 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zalatnay Sarolta Magyar Péternek üzent: Tisztelje jobban az édesanyákat!

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Most kaptuk: rendőr áll a főúton, tömegkarambol történt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-