Létrehozva: 2016.05.12.

Meghökkentő statisztika a magyar fiatalok szexuális életéről!

Egy ismert óvszergyártó cég kutatási eredményei szerint a 16-24 éves fiatalok nagy része alig tud valamit a nemi betegségekrõl, a nem kívánt terhességek elkerülésérõl, sõt tévesen ítélik meg az ellenkezõ nem szexhez való hozzáállását is.

Nyilvánosságra hozta kutatási eredményeit a Durex óvszergyártó cég: a kutatók 16-24 éves fiatalok körében vizsgálódtak Angliában, mennyire foglalkoztatja őket a biztonság az együttlétek során. A két év alatt több ezer fiatallal készített interjúk során kiderült:

az ifjú szerelmesek keveset tudnak a szexuális úton terjedő betegségekről, a nem kívánt terhesség megelőzéséről,

és teljesen tévesen ítélik meg az ellenkező nem szexhez való hozzáállását. Sok fiatalt nem érdekelnek a következmények, nem ragaszkodnak ahhoz, hogy óvszert használjanak, és ha voltak is elveik, azokat a pillanat hevében könnyedén feladják.

 

Mit mutatnak a számok?

A kutatás során külön-külön beszélgettek el a résztvevőkkel, vagyis a fiúk beszélhettek anélkül, hogy a lányok megtudhatták volna, és fordítva. Bár mindkét fél felelőssége a védekezés, a fiúk szerint az van, amit a lányok mondanak. Vagyis ha a lányok nem ragaszkodnak hozzá, akkor a srácok se. Ellenben a lányok úgy gondolják, hogy bár tudják, hogy védekezniük kellene,

tartanak attól, hogy ez megöli a hangulatot,

hogy a fiúknak elmegy a kedvük az óvszerrel vacakolástól.

A megkérdezettek 40%-a bevallotta, hogy több olyan partnere is volt, akikkel óvszer nélkül feküdt le. A 61%-uk addig nem gondol rá, hogy szükségük lenne gumira, amíg hirtelen nem kerülnek olyan szituációba, ami arra kényszeríti őket, hogy használják. A 14%-ukat a nemi úton terjedő betegségek riasztanak el a legkevésbé, 48%-uk pedig úgy gondolja, hogy nincs olyan ismerősük, aki HIV-vel fertőzött lenne.

A hazai statisztikák sem jobbak!

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014-ben a hazánkban bejegyzett, összesen 32 663 abortuszból 161 terhesség-megszakítás a 14 év alattiaknál történt. Majd kétnaponta egy küret!

Óvszerhasználat a magyar fiataloknál

Hevesi Kriszta szexuálpszichológus szerint az elsődleges probléma a fiatalok  nagyon késői életkorra tolódó felvilágosítása. Ennek példája, hogy a gimnáziumokban a biztonságos szexről tartott előadásokon még egy becsomagolt óvszert sem lehet felmutatni, ami pedig a szexuális úton terjedő betegségek elleni védekezés legjobb módja.

Egyszerűen kiveszik abból a csomagból az óvszert, amit azért adnak, hogy megismerkedjenek a fogamzásgátlási módszerekkel

- mondta a %RIPOST%-nak az ismert szakember, aki szerint szerencsére ez nem akadályozza meg abban a tiniket, hogy maguknak vásároljanak óvszert, de a nemi betegségekkel még mindig nincsenek teljesen tisztában.

Előtérbe került az utóbbi időben az anális szex mint alternatíva, és mivel így nem lehet teherbe esni, nem is védekeznek. Ám arra már nem gondolnak, hogy például az AIDS ily módon kapható el a legkönnyebben

- hívta fel a figyelmet Hevesi Kriszta, aki szerint már az óvodás korban el kellene kezdeni a kicsik nevelését a nemek egymás iránti tiszteletére, a későbbi felvilágosítás ugyanis ezt kevésbé segíti.

Természetesen fontos az is, hogy a gyerek mit lát otthon, milyen minta van előtte. Ma a fiatalok átlag 11 éves korban találkoznak először pornófilmmel, leggyakrabban a házi feladat elkészítésekor. Ott nincsenek érzelmek, sem párkapcsolatok. Ezért lenne szükséges, hogy a szülők mutassanak helyes példát a tinédzsereknek, egymás iránti tiszteletet, szeretet

- vallja a szakértő. Hevesi Kriszta úgy véli, elengedhetetlen, hogy a fiatal partnerek mind lelkileg, mind testileg felkészüljenek az aktusra, tisztában legyenek a fogamzásgátlási módszerekkel, és felmérjék a nemi betegségek veszélyének nagyságát is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-