Létrehozva: 2018.06.14.

Meggytől kapott mérgezést hat gyermek, egyikük az utcán esett össze

Állami gondozásba vettek hat kiskorú testvért, miután mindannyian rosszul lettek: kiették a meggyeket a szüleik által fogyasztott meggylikõrbõl.

Állami gondozásba vettek hat kiskorú testvért a romániai Vaslui megyében, miután hárman közülük alkoholmérgezéssel kerültek kórházba. Az első vizsgálati eredmények arra utalnak, hogy a gyermekek kiették a meggyeket a szüleik által fogyasztott meggylikőrből.

Egyiküket, a 8 éves kislányt az utcán, összeesve találták meg, később a család ismét kihívta a mentőket, mert még két gyermek rosszul lett.

A Vaslui megyei gyermekvédelmi igazgatóság szóvivője, Irina Campeanu közölte, hogy a család másik három gyermekét is kiemelték a családból és mind a hat testvért állami gondozásba vették.

A román rendőrség hivatalból eljárást indított a szülők esetleges vétkességének megállapítására, írta a Maszol.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-