Létrehozva: 2016.06.09.

Megdöbbentő ítélet született a pesterzsébeti tanárverés ügyében!

Gyorsított eljárásban csütörtökön tárgyalták annak a négy embernek az ügyét, pár nappal ezelõtt megvertek egy pesterzsébeti tanárt, mert az állításuk szerint bántalmazta a családhoz tartozó gyermeket.

A %RIPOST% is beszámolt arról, hogy egy pesterzsébeti iskolában megvertek egy ötven év körüli tanárnőt a napokban, aki alig tudott elmenekülni a támadói elől. A csütörtöki tárgyaláson a vádlottak azt állították, hogy a tanár sarokba is állította a gyereket, aki

emiatt folyton sírva ment haza.

Az édesanyja, V. Eleonóra elismerte bűnösségét, ő már volt büntetve testi sértés miatt, korábban felfüggesztetett kapott.

A tárgyaláson meghallgatták a megvert tanárnőt is, akinek a szavait a Blikk adta közre.

35 éve tanítok, a saját gyermekemet sem ütöttem meg soha, nem még másét 

- mondta a nő, aki a történtek óta kétszer jár abban az osztályban, ahova a bántalmazók gyereke jár.

A tanár azt is elmondta, hogy a szülők megfenyegették őt. A nő kitért arra is, hogy őt nem foglalkoztatja a gyermek származása, ő nem tesz kivételt roma és nem roma gyermek között. Pályafutása során pedig sok roma gyermeket tanított.

Megdöbbentő ítélet született

Az agresszív nő két év 10 hónapot, a nagybácsi 1 év két hónapot kapott, mindkettőt felfüggesztette a bíróság.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-