Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.01.23.

Még mindig hirdeti magát a csaló "Rozi" jósnő

Zalában, Pest megyében és Tolnában is akadtak páciensei a magát Rozi jósnõnek kiadó nógrádi férfinak, aki - szintén férfi - élettársával megfenyegette az ügyfeleket, ha azok nem fizettek. Még tegnap is hirdették magukat, pedig két ügyben már akkor eljárás folyt ellenük, most pedig harmadszor is vádat emeltek "Rozi" ellen.

Tamásiban és Cegléden már a bírók asztalán van annak a két nógrádi férfinak az ügye, aki a facebookon álnéven regisztrálva jósnőnek adta ki magát és rontáslevételt hirdettet, Zalában pedig most emeltek ellenük vádat. Egyik

kuncsaftjuknak azt mondták, rajta és a családján átok van, amit 45 ezer forintért hajlandók levenni,

hogy „megakadályozzák a várható tragédiák bekövetkezését”. Mivel a kuncsaft nem akart fizetni, fenyegetni kezdték. Végül már 80 ezret követeltek a zalai férfitól, aki ijedtében át is utalta az összeget a megadott bankszámlára. Ezután feljelentést tett, és mint kiderült, akkorra már mások is rendőrséghez fordultak.

A mátraterenyei férfiak a Facebookon „Jövendölés-Jóslás” oldalt üzemeltetnek, egyikük itt „Kiss Rozália jósnő” néven szerepel. „Rozinak” rengeteg szolgáltatása van, amiket pár ezer forintért hirdetett, de amikor jól fizető kuncsaftra akadt, zsarolással és fenyegetőzéssel szedtek ki tőle nagyobb összegeket. „Egyes emberek mennyire buták tudnak lenni, hogy

nem fogják fel, hogy a fekete mágiának mekkora ereje van, és mennyire tud életeket rombolni”

– írta októberben „Rozi”, aki vélhetően egyik áldozatának üzent ily módon. A férfi egyébként tarot kártya jóslást, üzletek beindítását, szerelmi kapcsolatok javítását is kínálta.

Bár a két férfi ellen már két bírósági eljárás is folyik, a „Jövendölés-Jóslás” oldalon decemberben még ügyfélcsalogató bejegyzés állt. Úgy látszik, hogy miközben szabadlábon védekezhetnek, folytatják „a bizniszt”.

Kerestük „Rozália jósnőt” az oldalán megadott telefonszámon. A hívást egy férfihang fogadta, de amikor azt mondtuk, Kiss Rozáliát keressük, női hangra váltva közölte, hogy ő az. Miután bemutatkoztunk, mindössze annyit mondott: „húzzon innen elfele”! Élettársa azonban visszahívta munkatársunkat.

Hogy mivel védekezett a férfi, és mit válaszolt arra a kérdésre, hogy a jós nő vagy férfi, az a %RIPOST% szerdai számából kiderül!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Kedves párbeszédbe kezdett Kudlik Júlia és Bíró Ada

magyarnemzet.hu

Titkos nyomozás folyik a volt győri rendőrkapitány ügyében, már 18 gyanúsítottat hallgattak ki

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

A kárpátaljai magyarok jogaiért állt ki Trump szövetségese a kongresszusban

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-