Létrehozva: 2015.11.13.

Már a rendőrség is nyomoz a lelőtt pécsi farkas ügyében

Természetkárosítás miatt akarják felelõsségre vonni a farkasölõ Szatyor Miklóst. Egyre inkább úgy tûnik: a pécsi állatkert-igazgató rosszul döntött, amikor meghúzta a ravaszt.

Természetkárosítás miatt nyomoznak a baranyai rendőrök a pécsi farkas lelövésének ügyében - tudta meg a %RIPOST%. Popovics Dejan rendőr őrnagy, szóvivő kérdésünkre elmondta, hogy szerdán rendelték el az ügy kivizsgálását. Azt nem mondta meg, hogy ki tett feljelentést az országos felháborodást okozó ügyben. Az őrnagy hozzátette, hogy az

ügy minősítése és az esetleges gyanúsított megnevezése az eljárás része lesz.

Mint azt megírtuk, az állatkert igazgatója, Szatyor Miklós november elsején lőtte le a korábban elszökött állatot. Ezzel közfelháborodást okozott, és ártott a magyarországi állatkertek hírnevének. A szürke farkas és fajtársai egy nappal korábban érkeztek Pécsre. Az állat valószínűleg azért oldott kereket, mert megijedt egy közeli építkezés zajától.

Azt már Páva Zsolt polgármester nyilatkozta, hogy ha kiderül: Szatyor rosszul döntött, akkor meginoghat benne a bizalom. Emiatt pedig akár az állását is elveszítheti.
A Magyarországi Állatkertek Szövetsége felfüggesztette a városi állatkert tagságát a szövetségben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-